Nem menekülsz

Sziasztok! A nevem Polla.. 15 éves vagyok, hajam szőkés barna, szemem barna. Egy kisvárosban élek, és most betekinthettek az életembe ami elég....
-TRIIING TRIIIING TRIIIING-jött be üvöltve a szobámba a húgom Virág.-Ébredj Polla!!!
-Jó...csak ne üvöltsél már!-mondtam, majd átfordultam a másik oldalamra.
-Gyere hétfő van!-folytatta Virág.
-Jó...menj ki, felöltözök.-keltem ki az ágyamból.
Amint kiment Virág a szobámból, már dőltem is vissza az ágyba. Kb. félóra múlva ki keltem az ágyamból.
-Hogy az a.....elkések!-Ordítottam majd szaladtam le a konyhába. Már senki se volt itthon...pont úgy mint ahogy kulcs se. Tegnap elhagytam a játszótéren a kulcsom, tehát
nem nekem kellett volna utolsónak maradnom. Felhívtam a legjobb barátomat Eriket.

*
-Szia Erik! Hol vagy?
-Eddig vártalak, most pedig a suliba megyek. Mondta a húgod, hogy ma nem mész suliba.
-De megyek, csak kulcsom nincs, az ajtót meg a kedves szüleim bezárták. Eljönnél értem Virág kulcsával?
-Elmegyek. Sietek!
*

Kb. Tízperc múlva Erik kopogtatott az ajtón.
-Jó reggelt!-nyitott be, Erik.
-Hali! Siessünk!-sietettem.
-Jó....de....nincs valami kajátok?-nevetett Erik.
-De.-Nevettem el magam.
Leültünk a konyhába. Erik sütött rántottát, én addig megterítettem.
-Voilá!-Tette elém a mesterművet.
-Jó étvágyat.-mondtam.
Szinte neki estünk a reggelinek. A felénél tartottunk, amikor gondoltam megnézem az időt...
-Khm...Erik....-kezdtem bele mondandómba, miután elővettem a telefonom.
-Lassan elkezdődik az első óra.-Mondtam türelmesen.
-Az jó.-Válaszolta habzsolva Erik.
-Mondom...khm...Elkezdődik, pontosan négy perc múlva, az első óra!-Mondtam idegesen.
-Polla...szuszá...beérünk...-mondta Erik, szinte halál nyugalommal. Mindig ezt mondja, hogyha látja valakin (legtöbbször rajtam) hogy ideges.
-Erik...akkor te zárod az ajtót mert én, elindultam.-csuktam be magam mögött az ajtót.
Nemsokkal később Erik is csatlakozott hozzám. Mentünk egymás mellett.
-Alex!-Kezdett ordibálni. Eriknek van egy kutyája...igen...ő Alex...egy tündéri, kis...khm...rottweiler...Elképzelhetitek milyen amikor kiszökik a városunkban egy nagykutya, és mindenki félve bezárkózik a házába...most is ez volt...
Mire ránéztem Erikre, már futott át a legforgalmasabb úton, és felé a kutyája. Körülnéztem....Az ezt követő pillanatban már nem kellett azon gondolkoznom, hogy mi a kifogás a késés miatt.
-Erik!-Kiabáltam, majd könnyes szemmel futottam az út közepére, ahol eszméletlenül feküdt Alex, és a gazdája...Lerogytam a földre és sírva elővettem a telefonom és hívtam a segélyhívót. Zokogás közepette, nagy nehezen elmondtam a tartózkodási helyünket és a nevünket.

*
-Rendben. Köszönöm. Most nyugodj le Polla. Tízpercen belül ott lesznek a mentősök. Van veled felnőtt?-Kérdezte a segélyhívó.
-Nincs.-nyeltem a könnyeimet.
-Rendben Polla. Ne tedd le a telefont amíg nem érnek ki a mentősök.
*

Néhány perc múlva kiértek hozzánk, és Eriket egy tolókocsival a mentőbe rakták. Én pedig ott maradtam...egyedül...az út szélén egy sérült eszméletlen kutyával...egy nagykutyával...akit még felemelni se bírok...Körülnéztem, ilyen üres még soha sem volt ez az útszakasz...Kis idő múlva arra jött egy nő.
-Elnézést!-Állítottam meg.
-Segíthetek?-Kérdezte.
-Nem tetszik tudni az állatmentők számát?-Újra a sírógörcs kergetett.
-De. Tessék itt a telefonom. Mi történt? Hogy hívnak?-Vált hirtelen kedvessé a nő.
-Polla vagyok, és elütötték.-Próbáltam mély levegőket venni.
-Én Ágota vagyok. Nyugodj meg. Merre laksz?
-Innen 3 házra.-mutattam a távolba.
-Rendben. Most vegyél nagy levegőt, és hívd fel az állatmentőket.-Tartotta nekem oda a telefont Ágota.
Letettem a telefont, mire elkezdett esni az eső. Ágota egy esernyőt tartott fölénk. Tizenöt perc múlva elvitték Alexet és Ágotát, mert a későbbiekben kiderült, hogy Ágota állatorvos. Újra egyedül maradtam...esőben...Alex és Erik vérével együtt...Feltápászkodtam és elindultam a házunk felé. A második háznál összerogytam és hangosan bőgtem...a szememről elkenődött a smink, a hajam csuromvizesen lógott le az ugyancsak vizes pólómra...
-Polla!-kiáltották az út túloldaláról. Erik volt az.
-Erik!-Futottam át az út túloldalára. Megakartam ölelni, amikor elestem. Felnéztem, nem Erik volt ott, hanem egy kuka.
-Erik..-Kezdtem remegni és újra sírni. Újra elindultam haza, de megint csak nem sikerült. Újra és újra összeestem a sírástól. Nagy nehezen haza jutottam, és megálltam a tükörrel szemben.
-Neeee!-kiáltottam el magam. Az ajtó hirtelen kinyitódott..a szomszédok átszaladtak a kiabálásom miatt.
-Polla! Mi történt?-kérdezte Ili néni...


*folytatom*