4.Rész

Mind a hárman beugrottunk egy szekrénybe.
-Mi történt?-akadtam ki.
-Elkapott az igazgató.-lihegték.
-Értem. De miért futottatok? Az igazgató legalább kilencven éves már.-forgattam a szemem.
-De...-lihegte Erik.-Tesi tanár volt.-mondta majd leült a kis szekrényben.
Félóra múlva már szinte egymáson feküdve mind a hárman fáradtan elkezdtünk....énekelni.
-...és messzire kellett rugnom, a határ idő naplót, hogy rád legyen időm...-énekeltem.
-...de nem szántam rád, egy pillanatot se. Elmúllott a régi tűz ami parázslik még...-folytatta Erik.
-...és már egyedül megyek tovább az életben....-fejezte be Beni.
-Ömmm Beni...-szólt Erik.-Te szerintem hagyd az éneklést inkább ránk...neked nem áll jól, ráadásúl maradj a sportoknál inkább...
-Mi?-csodálkoztunk Erik hirtelen kirohanásán mind ketten.
-Ömm..Erik?! Beszélhetnénk egyszer kettesben?-kérdeztem.
-Persze. Bát nem értem mi ez az arc a fejeteken...amúgyis, Polla...Nyomj már ki pár ragyát...-oltott be egy pillanat alatt.

Kicsi idő múlva, már kijöttünk a szekrényből, és ki-ki ment a maga útján. Én éppen csak beestem az órára.
Az, hogy kiosztott a tanár, elég volt ahhoz, hogy ideges legyek.
Órák után elmentem a büntető szobába. Reméltem,hogy ott lesznek Erikkék is, de őket nem láttam abban a picike társaságban ami ült egy padnál.
-Jó napot!-köszöntem.
-Büntetés?-kérdezte szigorúan a tanár. Én csak bólintottam, és mivel a padnál már nem volt hely, ezért leültem egyedül az egyik sarokban lévő padhoz. Szinte hallottam ahogy arról beszélgetnek a tizedikesek, hogy biztos ez az első büntetésem,meg hogy biztos kis kilencedikes szarzsák vagyok.
Bevallom kicsit kellemetlenül éreztem magam. Éreztem a tekinteteket rajtam, ezért, hogy ne tűnjek lúzernek, elővettem egy papírt és firkálni kezdtem.
Fogalmam se volt mit írjak. A kialakuló kellemetlen szituációt Dani törte meg a kopogásával.
-Jó napot!-Intett a tanárnak. A tanár csak bólintott, és húzott a naplójában egy pipát. Dani is tizedikes volt. Szőke hajú, kék szemű. Pont mint egy herceg. Azon kívül,hogy milyen beképzelt hülye gyerek volt. Őszintén, nem bírtam. Kicsit se. De viszont a tekintetemet nem bírtam róla levenni.
Persze Dani is látta, hogy neki már nincs hely, és ezt a többiek is látták ezért beakarták zsúfolni maguk közé, de Dani inkább leült a mellettem lévő székre.
-Khm..Bocsi de?-kezdtem mutogatni arra, hogy mégis mi a jó nyavajáért ült le mellém.
-Baj van?-Fordult felém. Ahogy megsütötte a nap az arcát, a kacér mosolyát és a két szép kék szemét ellehetett volna olvadni tőle.
-Nem nincs, azaz. Khm.-Próbálkoztam a megszólalással.
-Nézzétek már! A csaj biztos totál bele van zúúúgva Daniba!-kiáltotta egy lány a tizedikesek közül.
-Dehogy is.khm. Hagyjuk.-Mormogtam a "bajszom" alatt.
-És ha igaz akkor mi van?-Kiáltotta el magát Dani. A többiek csak nevettek, viszont én egyre lejjebb, és lejjebb süllyedtem a széken.
-Kimehetek a mosdóba?-tettem fel a kezem.
-Jajj! Kimehetek a mosdóba?-gúnyoltak ki rögtön a nagyobbak.
-Hagyjátok már-védett meg Dani.
-Inkább te hagyj- mentem arrébb egy székkel.
Dani csak sóhajtott egyet és elővett egy papír darabot. Félszememmel láttam,hogy próbálja keresni a tekintetemet, de nem néztem rá. Nem mertem. Nem akartam.
Kb tizenöt perc telhetett el,mire csönd lett. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem is vettem észre vajon Dani mikor ült mellém.
-Bár tudnád hogy szeretlek. Bár tudnád hogy imádlak. Bár az érzés kölcsönös lenne...-olvasta fel suttogva amit a papírra írtam. Miközben olvasta, egyre halkabb és halkabb lett.
-Ez rohadt kemény szöveg.-suttogta.
-Köszi.
-Szerencsés lehet akinek írtad.
-Egy tapló.-Jelentettem ki,mivel nem neki írtam a dalt...Először.