2.rész

....
-Polla! Mi történt?-kérdezte Ili néni...
-Neeee!-Kiáltottam, és megfodultam.
-Polla. Hol vannak a szüleid?-Nem tudtam válaszolni. Csak sírtam...ott álltam a szomszéddal szemben és sírtam.
-Gyere. Ülj le a székre.-Hozott egy széket meg egy takarót Ili néni.-Meséld el ha lenyugodtál egy kicsit.
Pár perc múlva úgyéreztem, hogy jobban vagyok és eltudom mesélni a történteket. De nem...kiértem a konyhába és megláttam a féligmegevett rántottát.
Újjabb sírásba kezdtem.
-Magának van kocsija, igaz?-Szipogtam.
-Van.
-Vigyen el a korházba.
-Rendben. De elöbb szedd rendbe magad.-Mondta, majd felszaladtam az emeletre.
Miután rendbe hoztam magam, észrevettem néhány sérülést a kezemen illetve az arcomon. Leszaladtam.
-Mehetünk.-Tártam ki az ajtót.
Beértünk a korházba. Oda siettem a recepcióhoz, a harmadik szint negyedik szobaajtóhoz kellett mennem. Felszaladtam az emeletre.
Berontottam a szobába. Lefagytam. Ott volt Erik...gipszben...mellette ült egy orvos.
-Jónapot, segíthetek?-kérdezte.
-Alszik?-kérdeztem remegő hangon.
-Kómában van.-Mondta nehezen az orvos.-Magatokra hagylak.Nekem még elkell valamit intéznem csöngess ha van valami.-mutatott az ágy melletti csengőre.
Kiment az orvos én pedig leültem a helyére. Néztem Eriket, és újra végig futott az agyamon, hogy mi történt.
-Szia Erik.-Kezdtem el sírni. Lehajtottam a fejem a vállára.
-Szia.-jött a válasz.-Köszönöm,hogy itt vagy velem.
-Erik!-csodálkoztam.
-Valamit mondanom kell...-nézett a szemembe Erik.
-Mond.
-Fontos vagy nekem!-mondta nyögdécselve.
-Jól vagy?-kérdeztem,majd megakartam nyomni a gombot.
-Ne...Nem akarok egyedül maradni.-mondta szomorúan.
-Jó.-válaszoltam halkan.
-Megsérültél.-tapogatta meg az arcomon lévő sebeket.-Mi történt?
-Semmi érdekes.-mondtam.
-Akkor töröld le a könnyeid.-mondta, majd becsukta a szemét.
-Erik...Erik....Erik!-Kiáltottam mire ismét nem kaptam választ. Gyorsan megnyomtam a gombot.
-Mi történt?-futott be az orvos.Én felálltam és arrébb mentem.Elővett egy adó vevőt a zsebéből és hívta a többi orvost.
-Menj haza kislány.-mondta a főorvos.
-Nem hagyom egyedül!-Kiáltottam.
-Hiddel,hogy jobb lenne. Dr.Fhicher várjon meg a műtőben. Mindenre készüljön elő.
-Rendben Dr.Kovács.-Mondta Dr.Fhicher.
-Nem megyek mellőle. Megvárom amíg felébred újra.-Szólaltam meg dühösen.
-Kislány, figyelj...-Lépett oda hozzám Dr.Kovács.-Sajnálom...de Erik nem valószinű,hogy fel fog ébredni...
-Nee! Maga hazudik!-Kiáltottam sírva. Ebben a pillanatban lépett be Erik és az én családom. Anyukám megölelt.
-Gyere haza.-Mondta anya könnyes szemmel. Haza mentünk anyával, felrohantam a szobámba sírva...Az ágyamra borúltam...Elaludtam.
Éjfél körül felébredtem.
-Éhes vagyok-Mondtam magamban. Elindultam a lépcsőn. Elmentem az evőeszközös fiókhoz és kivettem egy kést...Letettem az asztalra magammal szemben és néztem.
És elgondolkodtam az élet dolgain...hogy lehet, hogy Erik meghalt...Ahogy ezen gondolkoztam kezembe vettem a kést és nézegettem, hogy milyen éles. Kezemhez érintettem, és
végighúztam rajta...egyszer...kétszer...háromszor...sokszor...
-Áu...-Fogtam hirtelen a vérben fürdő kezemhez...egyszercsak minden homályosodni kezdett...elsötétült minden...majd puff...leestem a székről...ott hevertem. Minden sötét volt, csak
anyáék jajjgatását, lépteit felém, sírását hallottam. Szirénára lettem figyelmes. A többire pedig nem emlékszem.
Felébredtem..pfujj korház szag van...anyu ül mellettem és simogatja a kezem...könnyeközt...